A fülakupunktúra története

Fülakupunktúra korai alkalmazásai

A fülön keresztül történő terápia az ősi Egyiptomban jelent meg először mai ismereteink szerint. Úgy vélték, hogy a fülkagyló megfelelő területének megvágása révén eltávolíthatók a testből a rossz szellemek. (Azt tartották, hogy a betegségeket az ártó szellemek okozzák.) A legfontosabb mikroterületek (láb-, kézreflexterület) legkorábbi terápiája szintén Egyiptomba tehető.

EgyptReflexologyLarge

A egyiptomi hajósok arany fülbevalót hordtak abból az észrevételből, hogy élesebben, jobban lássanak a viselésével. (Később a kalózok is alkalmazták ebből a célból.) A fülcimpa közepén tartjuk számon a szem pontot. A gyerekek fülcimpája közepének a kilyukasztása is egy próbálkozás lehetett, hogy megvédjék a látását.

Hippokratész i.e. 450 körül Egyiptomba utazott, ahol 4 évig tanulmányozta a helyi orvoslást. Műveiben (pl.: A levegőről, a vizekről és a helyekről) megemlíti, hogy Egyiptomban az impotenciát és az ejakulációs diszfunkciókat a fül hátső részének véreztetésével kezelték. A fülakupunktúra története bővebben…

Tudományos kutatásokról néhány gondolat

Egy érdekes cikket lehet olvasni a MedicalOnline-on, ami a tudományos világban elkövetett pontatlan kutatásokról szól. Jelentős orvosi szakmai lapokban rengeteg olyan publikáció jelenik meg, amik nem reprodukálhatóak, továbbá nem közölnek kellő adatot, annak ismételhetőségével kapcsolatosan.

Ahogy a cikk is erre utal, fontosnak tartom, hogy minden tudományos szakmai írásnak nemcsak a konklúzióját, hanem annak az elvégzésének a pontos részleteit is vizsgálni kell! Számos esetben ezért találkozunk például az akupunktúra vagy a táplálkozástudomány esetén megosztó adatokkal, mivel bizonyos vizsgálatok lefojtatásban durva hibát „vétettek”, amiknek a kivitelezésének alapos tanulmányozása révén fedhetünk fel.

Fülkagyló beidegzése

786839.fig.001A fülakupunktúra sokrétű hatása mögött a fülkagyló gazdag ideghálózata a felelős. Ezt szeretném ebben az írásomban szakmailag alaposabban is körüljárni.

A fülkagylót (auricula) agyidegek és gerincvelői idegek is egyaránt beidegzik.

Magát a fülkagyló hallójárat környéki részét a X. agyideg, a nervus vagus (ábrán zöld) egyik ága somato-sensorosan idegzi be (központja a nucleus descendens nervi trigemini), aminek egy másik ága viscero-motorosan beidegzi a nyelőcsövet, a gyomrot, a hasnyálmirigyet, a májat, a vesét, a vékonybelet, a szivet, a tüdőt, a vastagbél egy részét (központja a nucleus tractus solitarii). A nucleus solitarii más nucleusokkal (idegi magok) monoszimpatikus összeköttetésben állnak.1 Ez a közös X. agyideg lehet az egyik anatómiai magyarázat a fülkagylón történő beavatkozások sokrétű hatásának.  Fülkagyló beidegzése bővebben…

Akupunktúra és a fájdalomcsillapítás

Az akupunktúra fájdalomcsillapító hatásának egyik magyarázata a fájdalom kapuelmélet.

A fájdalom kapuelmélet szerint a fájdalom érzetekor nemcsak a bőrben lévő receptoroknak, hanem egy  „kapunak a gerincvelőben” is nyitva kell, hogy legyen, hogy továbbengedje a fájdalomingereket az agy felé. Ez az idegi kapu a középagy egyik területe, a PAG. Valószínüleg a morfium is ezen keresztül fejti ki fájdalomcsillapító hatsát. A mentális állapottal szintén befolyásolni tudjuk a kapu nyitottságát, állapotát. (Erre példa a fakírok tevékenysége is.)

Feltehetőleg az akupunktúra során bőrbe szúrt tűk a fájdalomkapukat bezáró idegrostokat is ingerlik.

Évi 8,5 milliárdot költünk antidepresszánsra

Évente mintegy 8,5 milliárd forintot költ el az egészségbiztosító az antidepresszánsok támogatására, ez az összeg a teljes gyógyszertámogatás körülbelül három százaléka – írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

Az elmúlt öt év adatai alapján a legtöbbet, több mint tízmilliárd forintot 2011-ben adtak ki ilyen célra. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint évente átlagosan félmillió beteg jut tb-támogatott depresszióellenes gyógyszerhez, rajtuk kívül azonban sokan lehetnek, akik enélkül váltják ki az orvosságokat, írja az MTI.

A biztosító a súlyosabb esetek kezelésére szolgáló készítményeket finanszírozza, a legnépszerűbb termékből 2009 és 2014 első fél éve között több mint 1,6 millió dobozzal adtak el.

Forrás: index.hu

 

Dr. Széchenyi István – Fülakupunktúrás addiktológia könyv

Fülakupunktúrás addiktológia könyvEbben a terméktesztben a nemrég megjelent Fülakupunktúrás addiktológia vizsgafelkészítő könyv, legújabb 2. kiadásáról írnék.
Amikor először a kezembe fogtam, már akkor lehetett érezni, hogy egy minőségi könyvet lapozgatok. A vastagsága is jelzi, hogy jelenleg a legjobb vizsgafelkészítő könyvet tartja az olvasó a kezében. Az 1. kiadáshoz képest tartalmilag néhány kiegészítő forrásanyaggal, kritikákkal és  hasznos szakmai anyaggal is bővült. Tovább olvasom

Az akupunktúrás detoxikálás története

A fülakupunktúrás méregtelenítés egyik módszere az akudetox, amit ma az amerikai NADA szervezet képvisel. A NADA-t mint szervezetet, és mint az 5 pontos akudetox programot sokan a Lincoln Kórházhoz kötik. Röviden bemutatom, hogyan is született meg ez a csodálatos mószer, ami pár évtized alatt bejárta az egész világot. Tovább olvasom

Publikáció a Kineziológia magazinban

Kineziológia magazin 27A Kineziológia magazin 27-es (június-júliusi) számába írtam egy cikket a fülakupunktúrás addiktológiai eljárásokról. Ebben kitérek arra, hogy milyen elméleti háttere van a hatásmechanizmusának, milyen országokban alkalmazzák állami kórházakban és milyen problémák esetében teszik ezt. Ezen kívül más protokollokról is említést teszek, amik kiválóan alkalmazhatóak ezen a területen. Kapható nagyobb újságárusoknál, benzinkutatkon és bizonyos bevásárlóközpontokban.

Mi köze a marihuánának a skizofréniához?

Egy nagy létszámú kutatás szerint genetikai kapcsolat lehet a kannabisz használata és a skizofrénia között. Vagyis a mentális zavar kockázatát fokozó gének annak az esélyét is növelik, hogy a hordozójukból később kannabiszhasználó lesz

Korábbi kutatások már felfedezték, hogy a kannabiszfogyasztás és a skizofrénia között van összefüggés. A 2028 résztvevővel készített tanulmány szerzői nem zárják ki, hogy a marihuána fogyasztása növelné a mentális zavar kialakulásának esélyét, de valószínűbbnek tartják, hogy a kapcsolat másféle irányú lehet.

A skizofrénia gyakori és súlyos pszichiátriai kórkép, nagyjából száz emberből egyet sújt. Kannabiszhasználóknál körülbelül kétszer akkora az eséllyel alakul ki, mint azoknál, akik nem élnek a tudatmódosító szerrel. A betegség oka nem ismert, a friss kutatások alapján testi, genetikai, pszichológiai és környezeti tényezők sora játszik szerepet a kialakulásában.

Az új brit kutatásban vizsgált 2028 egészséges felnőtt közül 1011-en fogyasztottak kannabiszt. Minden résztvevő genetikai profilját megvizsgálták. Az eredmények szerint minél nagyobb volt valakiben a genetikai hajlam a skizofréniára, annál nagyobb eséllyel fogyasztottak kannabiszt, szemben azokkal, akik nem hordozták a hajlamosító géneket.

Forrás: index.hu

Tennessee államban növekszik az ópiát függő magzatok száma

Tennessee államban, az USA-ban egyre növekszik a magzati függőségi szindrómások (NAS) száma, azoknak az újjszülötteknek, akik drogfüggőként jönnek a világra.

Az NBC News szerint október 11-én, egy átlagos napon két tucat baba születik NAS szindrómával (a legtöbb ópiát függő) a Keleti Tennessee Gyermek Kórházban, Knoxville-ben.

NADA szakemberek azonban egy fülakupunktúrás/akupresszúrás módszerrel egy biztonságos, gyengéd és hatékony megoldást tudnak nyújtani a függőségekre, még a babák esetében is. Ralph Raben, egy NADA oktató és szülész-nőgyógyász Németországban, olyan adatokat közölt, amik megmutatják, hogy a NAS mellékhatásainak 66%-át sikerült megelőzni drogfüggő babákon a fülakupresszúra (mágnesgolyók) rendszeres használatával, míg akik csak egyszer vagy sosem kaptak fülakupresszúrás kezelést, 11% volt a javulási arány.

Forrás: Guidepoints 2013. november/december