Az akudetox hatásai – kutatási eredményekkel

Az akudetox fülakupunktúrás protokollt eredetileg szenvedélybetegségek kezelésére fejlesztették ki. Az 5 akupunktúrás pont az egész szervezet harmonizálását tűzte ki célul. A vegetatív idegrendszert kiegyensúlyozza, a szervezet létfontosságú szerveit erősíti, méregteleníti. A hagyományos kínai orvoslás szerint az egyes pontok bizonyos funkciókörökhöz vannak hozzárendelve, amit a kliensek beszámolói igazolnak is. (Például a máj pont a fülön nemcsak a májra, mint szervre hat, hanem a hozzákapcsolódó érzelemekre (düh, harag csillapító), az izmok, szalagok állapotát is javítja (alkohol elvonáskor a remegést enyhíti), valamint az emésztésre, bizonyos vérösszetételi zavarokra és szemproblémákra is hatással van.) Több évtizednyi kutatás és tapasztalat során nyílvánvaló vált, hogy a szervezet egyensúlyba hozásával „nemcsak” szenvedélybetegeken, hanem mentális problémákon, feszültségen, alvászavarokon, poszttraumás-stressz szindrómán, számos betegség tünetein enyhíthetünk és az általános közérzetünk is javítható.

A NADA US szervezet szerint napjainkban több mint 40 országban elérhető az akudetox protokoll. A NADA integrálható szenvedélybetegek, pszichiátriai/mentális betegek kezelésébe, börtönökbe, katasztrófák során a krízisintervencióba, humanitárius tevékenységekbe1, HIV/AIDS és daganatos betegek ellátásába, stb.

Tanulmányokat publikáltak, miszerint a NADA protokoll hatékonyan használható alkohol, heroin, kokain és nikotin függők kiegészítő kezelésére.

A fülakupunktúra pszichiátriában való használata az utóbbi években terjedt el, mind a kórházakban, börtönökben, az USA-ban és Európában egyaránt. A Yale Orvosi Egyetem a pszichiátriai rezidens programjába sikeresen beépítette az akudetox protokollt.2 Számos tanulmány támogatja az akudetox protokoll nem csak addiktológiai kezelésbe való bevonásának használatát, mint például a pszichiátriai kezelésekbe, mentális egészségügyi problémáknál, börtönökbe, stb.3,4,5

A Department of Veteran’s Affairs (veterán ügyekkel foglalkozó osztály) jó hatékonyságról számolt be a poszttraumás-stressz szindróma (PTSD) és más pszichiátriai tünetek kezelésében.6 Más esettanulmány is megerősítette a NADA protokoll hosszútávú hatását a PTSD kezelésében.7 Az amerikai hadsereg is sikeresen alkalmazza az általános orvoslás mellett a traumák és fájdalmak csökkentésére más fülakupunktúrás protokollok alkalmazása mellett.

Az akudetox-szal a daganatos8,9, a vérképzőszervi (az atlantai Sickle Cell Support Group szerint) és az AIDS/HIV (portlandi HIV programok) betegek terápiája kiválóan kiegészíthető egyes vélemények szerint.

Császármetszés utáni szorongás és fáradtság nem-gyógyszeres csökkentésében jelentős hatása van a fülakupresszúrás kezeléseknek egy kutatás szerint, ami a pszichológiában is használatos kérdőívvel, cortizol szinttel, vérnyomás és pulzus méréssel igazolta állítását.10

Egy 2016-os kutatás során azt vizsgálták meg, hogy a fülakupunktúrás kezelés vagy a progresszív relaxáció csökkenti-e jobban a szorongást, a dühöt, feszültséget. A kutatásban 162-en vettek részt, a kezelések pszichiátriai osztályon történtek, a Medical Center Hamburg Eppendorf Egyetemen, Németországban. Nem volt jelentős különbség a két csoport között, vagyis mind a fülakupunktúrás, mind a relaxációs csoport jelentősen csökkentette a szorongást, a feszültséget, a haragot, dühöt. A vizsgálati eredményeket tekintve mindkét eljárást javasolják a kutatók szorongásos és major depressziós betegek esetén.11

Amint a fentiekben olvashattuk, számos olyan probléma, betegség esetén is hatékony kiegészítő terápia lehet az akudetox protokoll, ami nem kötődik a szenvedélybetegségekhez. Kiválóan alkalmazható feszültség és stressz csökkentés céljából, mentális problémák kapcsán, álmatlanság ellen, érzelmi és katasztrófális traumák esetén. Az általános egészségiállapot javítására, rehabilitációjában kiváló segítséget nyújthat.

Felhasznált dokumentum: Evidence for the NADA ear acupuncture protocol – Summary of research Ryan Bemis

1 Kocherga, A. (September 11, 2012). Residents in violent border city use acupuncture to cope with trauma. KVUE News. Austin: Border News Bureau.
2 Ear Acupuncture: A Tool for Recovery
3 Payer, K., Ots, T., Marktl, G., Pfeifer, F., Lehofer, M. (2007). Patient satisfaction with the NADA protocol in a psychiatric ward: An observational study of practical application. Deutsche Zeitschrift für Akupunktur, 50, 10-13.
4 Berman, A.H., Lundberg, U. (2002). Auricular acupuncture in prison psychiatric units: a pilot study. Acta Psychiatrica Scandinavica Supplementum. (412),152-157.
5 Nixon, M.K., Cheng, M., Cloutier, P. (2003). An open trial of auricular acupuncture for the treatment of repetitive self-injury in depressed adolescents. Canadian Child Adolescent Psychiatric Review. 12(1), 10-12.
6 Duda Harris, T. (2012). Finding Solace and Relief: Acupuncture for Veterans. Acupuncture Today. 14 (2). Retrieved from 
7 A Lasting Effects of Using Auricular Acupuncture to Treat Combat-related PTSD: A Case Study Greg Golden
8 Valois, B., Young, T.E., Robinson, N., McCourt, C., Maher, E. (2012). NADA ear acupuncture for breast cancer treatment-related hot flashes and night sweats: An observational study. Medical Acupuncture. 24 (4), 256-268.
9 Harding, C., Harris, A., Chadwich, D. (2008). Auricular acupuncture: A novel treatment for vasomotor symptoms associated with luteinizing-hormone releasing agonist treatment for prostate cancer. BJU International. 103(2), 186-190.
10 Auricular acupressure relieves anxiety and fatigue, and reduces cortisol levels in post-caesarean section women: A single-blind, randomised controlled study Kuo, Shu-Yu et al. International Journal of Nursing Studies , Volume 53 , 17 – 26
11 Auricular Acupuncture Versus Progressive Muscle Relaxation in Patients with Anxiety Disorders or Major Depressive Disorder: A Prospective Parallel Group Clinical Trial de Lorent, Lukas et al. Journal of Acupuncture and Meridian Studies , Volume 9 , Issue 4 , 191 – 199